Amikor kezdő jógásként túl voltam az első órákon és már nem lepődtem meg egy-egy ászanán, el tudtam kezdeni odafigyelni a légzésre. Persze még nem a teljes jógalégzésre, vagy a légzéssel tökéletes összhangban végzett gyakorlatokra, hanem egyszerűen a kilégzés és belégzés hatásaira a mozgásra. Számomra hatalmas felismerés volt, hogy mindig kilégzéskor hajoljak mondjuk előre, mert akkor könnyebb és sikeresebb. Ha végig gondolja az ember, akkor logikus, de mégis nagyszerű felismerés volt, amikor ezt teljesen tudatosan kezdtem el csinálni.

A kilégzés ellazulás, szabadság, az izomfeszültség feloldása, a test megtisztítása a stressztől. Ha megcsinálok egy ászanát, de még mélyebbre szeretnék nyújtani, akkor kilélegzés és újra nyújtás. Azután mikor elérjük a végső testhelyzetet, meg kell tanulni elengedni az izmok feszességét és a terhelést átadni a szalagoknak, ízületeknek, hogy azok szilárdan tartsák az ászanát a test ne inogjon meg. Amikor jelen van az ellazultság, akkor nincs fáradtság és ez csodálatos érzés.

Patandzsali mondta: "Akkor érjük el a tökéletességet, amikor az ászana végzéséhez szükséges erőfeszítés erőfeszítés-mentessé válik és elérjük a végtelen létezőt önmagunkban."