Szvámi Ráma egy indiai bráhmana családban született jógi, aki Tibet és India sok nagy tiszteletnek örvendő tanítójával kapcsolatot tartott. Szellemi életének, ami döntően a hegyi remeteség jegyében telt, rengeteg csodás epizódjáról számol be Élet a Himalája Mestereivel című könyvében.

A nagyrészt Szvámi Ráma naplóbejegyzéseiből összeállított mű néhány alapvető spirituális igazság ismertetése mellett elsősorban abba a szentségtől áthatott közegbe nyújt betekintést, ami még a mai, modernizálódott és nyugatiasodott keleti világban is erőteljesen jelen van. A rövid, olvasmányos fejezetekben a szellemi élet különböző szintjeibe beavató mesterekkel, érdekes sorshelyzetekkel, mágikus eseményekkel ismerkedhetünk meg, és egy olyan életmóddal, amely teljes mértékben a spirituális megvalósítás jegyében bontakozik ki, amihez ráadásul a világiak sokkal nagyobb tisztelettel viszonyulnak, mint ahogyan azt nyugaton megszokhattuk.

Varázslatos környezet tárul elénk, amely a lemondás és elvonulás útját vonzóvá és jelentőség telivé teszi. Az istenibe vetett őszinte bizalom, az isteni áldás és gondviselés kendőzetlen jelenléte, a meditatív élet ereje oly egyértelműséggel mutatkozik meg Szvámi Ráma életében, hogy a materialista életvitelhez szokott ember már-már elszégyelli magát szegényes mindennapjaira és túlzottan a hétköznapi ok-okozati viszonyok feltételei közé ragadt életére tekintve.

Saját véleményem a könyvről:

Nagyon élveztem a könyv első felét, ami főleg a gyermek-, és fiatalkorából való történetekről szólt, a tanulásáról, a mesterével töltött időről, az életvitelükről. Az élvezetes kis rövid fejezetek tanulságosak, elgondolkoztatóak, egyik kedvencemet korábban meg is osztottam, itt olvasható.

A könyvből megtudhatjuk, hogy a Himalája nem csupán a hó hazája, hanem emberek milliói számára – vallásuktól függetlenül – a jógikus bölcsesség és szellemiség egyik fellegvárát is jelenti. Bepillantást nyerhetünk a gyakran barlangokban lakó tanítókhoz, és az őket tisztelő emberekhez.

A könyv második fele már inkább felnőttkori találkozásairól szól más mesterekkel, akiket rendkívül tisztelt, de néha nem derül ki, hogy miért, vagy hogy mit tanult tőlük. Pár történetet itt már kicsit összecsapottnak éreztem, nem derül ki, hogy mi akart lenni a mondanivalója, vagy éppen a záró gondolatának nincs semmi köze az előtte elmondottakhoz.

Vannak a könyvben olyan apró furcsaságok, mint pl. amikor éppen utazott valahova, reggel és este ment csak pár órát, de aznap mégis 50 km-t tett meg gyalog. Vagy amikor a mestere kézen fogva vezette valahova, mint egy kisgyereket, de kiderül, hogy már 20 éves volt akkor. Ezek kicsiny dolgok, de többszöri előfordulásuk miatt azt az érzést keltették, mintha kicsit túl akarnák fűszerezni ezeket az életrajzi visszaemlékezéseket. És akkor még nem értünk el a mágikus részekhez.

A könyv vége felé sok csodatétel megtapasztalásáról ír, ami egy nyugati ember szemében hihetetlennek tűnhet, mint amikor egy bölcs a folyóból kihúzott halott emberből készít vegetáriánus vacsorát különleges tudása segítségével, vagy amikor a mestere mestere, az ő paramguruja megmutatja neki a para-kájá pravesha technikáját, amivel köddé válik tanítványai előtt és valaki más testébe száll át ideiglenesen. Beszél arról is, hogy a testet csak egy hordozónak tekintik és az igazi bölcsek el tudják hagyni, mikor már nem segíti őket, hogy azután egy másik, fiatalabb ember holttestébe költözzenek át és éljenek tovább.

Egyes források szerint egyébként maga Szvámi Ráma is különleges mágikus képességeket birtokolt, amit még nyugati tudományos keretek között is vizsgáltak és igazoltak (tárgyakat mozdított az akaratával, megállította a szívverését, fényt jelenített meg a szívcsakrája körül stb.), de ez ebben a könyvben nem kerül szóba.

Valószínűleg az volt a probléma, hogy nagyon realista szemmel olvastam a könyvet és azért éreztem helyenként inkább misztikus mesének. Ugyanakkor még ezeknek a csodáknak az üzenete is mindenki számára érthető és elfogadható gondolatokat ad át, így érdekes olvasmánynak találtam.

Kelet és Nyugat útjai

...- Noha e két kultúra ugyanabban a világban él, és ugyanaz az életcél lebeg előttük, külön-külön szélsőségesnek tekinthető. A keleti és a nyugati világ is még csak kísérletezik a megfelelő életmóddal. A himalájai bölcsek üzenete időtlen és semmi köze a Kelet és Nyugat szembenállását valló idejétmúlt elméletekhez.

Nem a szélsőségek segítik az emberiséget, hogy arra a következő civilizációs szintre léphessen, amire mindannyian várunk. Az élet alapelveit a belső erőben, a derűben és az önzetlen szolgálatban találjuk. Lényegtelen, hogy valaki Keleten vagy Nyugaton él. Az embernek elsősorban embernek kell lennie. A valódi ember a világegyetem polgára. A földrajzi határoknak nincs hatalmában az emberiség megosztása.

- A himalájai bölcsek első üzenete: "Szabaduljunk meg minden félelemtől." A második üzenet: "Legyünk tudatában a belső valóságnak. Légy spontán és hagyd, hogy eszközzé válhass a tiszta spiritualitás tanításai szerint, vallásoktól és kultúráktól függetlenül."...